Ebben a politikai ócskavas-üzletben minden, ami a mentális egészséggel kapcsolatos, már régóta felfelé ível. Ugyanazok, akik nem mondták annyit, hogy a mentális betegségek kulturális konstrukció, most bosszúálló csíkot találtak az emberek rosszullétében. Még mindig nem értem, hogyan létezhet mentális egészség, ha betegségek nem léteznek, de a pszichés kényelem prédikátorai úgy döntöttek, hogy szellemünk jólétét helyezik a középpontba. És a gondoskodás; és a személy; és az állatok; és a növények; és empátia… Minden a középpontban, mint a pókerjátékokban. 'Minden belül'. A szóban forgó mutatók kétségtelenül azt mutatják, hogy az új társadalmakban egyre nagyobb a rossz közérzet. Az öngyilkossági ráta vagy az antidepresszánsok fogyasztásának növekedése azt mutatja, hogy sikerült létrehoznunk valamit, ami nehéznek tűnt: egy olyan társadalmat, amelyben szinte mindenki boldogtalan. Főleg a fiatalokat. Komoly vagy. Egyre többen tartják elviselhetetlennek a létezését, de lehet, hogy nem csak az orvosok távolléte miatt, hanem azért is, mert a mindennapi tapasztalatokat élhetetlen körülményekké változtattuk. A kényelem előrejelzői úgy döntöttek, hogy szellemünk jólétét helyezik a középpontba. A gazdasági tényezők kétségtelenül meghatározó kritériumai az észlelt jólétnek, de az ebből eredő kimerültségre utaló adatok abszolút transzverzálisak. Lehetséges, hogy amikor kényelmetlenségről beszélünk, egy komolyabb, de pontosabb szót próbálunk leplezni. Az történik, hogy félünk elnevezni, mintha a nyelv valóságosabbá tehetné. Ahol egyesek a mentális egészségre mutatnak, mások közvetlenül a boldogtalanságra hivatkozhatnak. Remény nélkül nincs emberiség. Nem tartható fenn olyan életrajz sem, amelyből kiragadtuk a küldetést, a célt vagy a jelentést. Remélhetőleg a szakértők tudnak megoldást találni arra, ami velünk történik. De valami azt súgja, hogy több recepttel és több konzultációval csak elviselhetőbbé tudjuk tenni nyomorúságunkat.
